Blood Diamond /Véres Gyémánt/

Amikor valamilyen értékes természeti erőforrást fedeznek fel bárhol a világban, az gyakran párosul tragédiával, de mindenesetre rengeteg problémával az adott terület lakosai számára, főként, hogy a kitermelt értékek szinte sohasem maradnak helyben, hanem idegen országok gazdagságát növelik - mindegy, hogy romániai aranybányákról, arab olajkutakról, a Viktória-tóba telepített, óriási mértetűre nőtt nílusi sügérekről vagy éppen az afrikaszerte bányászott nyers gyémántokról van-e szó. De talán még ennél is elkeserítőbb, hogy ha a fekete kontinens tárja fel rejtett kincseit, akkor a lakosság helyzete az elviselhetetlenség határára sodródik. Lényegében erről szól Edward Zwick legújabb filmje, a Véres gyémánt is.   A címben szereplő kifejezés olyan illegálisan kereskedelembe került gyémántokat takar, melyeket valamilyen háborús helyzet pénzelésére használnak fel. A film cselekménye pontosan egy ilyen, viszonylag nagyobb darab, nagyjából verébtojás méretű, százkarátos, rózsaszín nyersgyémánt körül bonyolódik, miközben alapos képet kapunk Afrika, illetve elsősorban Sierra Leone belső hatalmi harcairól, konfliktushelyzeteiről, elképesztő szegénységéről és arról a tarthatatlan helyzetről, ami az illegális gyémántbányászat körül kialakult. Egy teljesen összetett problematika jelenik meg a filmben, melyben nemcsak rabszolgamunkára kényszerített, ártatlan afrikaiak tömegeit láthatjuk, hanem azokat a polgárháborús helyzeteket is, melyekben a hatalomért és a gyémántbányák felügyeletéért egymás torkának eső kényurak vonultatják fel egymás ellen agymosott katonáikat, akik között rengeteg a 9-10 éves, a szüleiktől elrabolt és gyilkolásra kényszerített gyerek is.   Mielőtt azonban teljesen ámulatba esnénk, hogy végre egy mindenféle sallangtól és klisétől mentes, őszinte, szókimondó alkotással állunk szemben, a forgatókönyvírók tettek arról, hogy jó hamar kiábránduljunk. A szövegkönyv minden "csodálatosan" kíméletlen, valóságosan kegyetlen realitása ellenére tele van olyan ocsmányul belerondított, buta, közhelyszerű locsogással, hogy az már tényleg fáj a nézőnek. A filmen egyszerűen látszik az a kettősség, amit az alapsztorihoz felhasznált, nemzetközileg számos filmes fórumon díjazott dokumentumfilm, a Cry Freetown, illetve annak rendezőjének, Sorious Samurának hatásaként értékelhetünk, és amit a szokványos panelekhez való gyáva ragaszkodás jelent. Zwick maga vallotta be, hogy Samura filmje olyan nagy hatással volt rá, hogy felkérte technikai tanácsadónak, pontosabban a hazájában duló polgárháborút bátran dokumentáló újságíró maga jelentkezett a rendezőnél, hogy tapasztalataival segítse az amerikai filmest.   Mindenesetre ebből a kettősségből egy elég furcsa elegy kerekedett ki, mert míg egyrészt kegyetlen képek sorozatait láthatjuk, amint szadista zsoldosok szórakozásból kiirtanak szinte teljes falvakat, vagy elhurcolnak ártatlan férfiakat rabszolgamunkára, illetve fiúgyerekeket katonának, valamint gyorstalpalót kapunk a nemzetközi illegális gyémántkereskedelemből, addig mindezt egy hihetetlenül együgyű köntösbe csomagolták. Tulajdonképpen még csak nem is arról van szó, hogy az a fiktív történet, ami az egésznek a keretéül szolgál buta vagy éppen elviselhetetlenül ostoba lenne, inkább arról, hogy egyrészt az alkotók láthatóan nem tudták, hogy hova kellene a vége főcímet illeszteniük, és megtoldották alkotásukat egy propagandisztikusan szájbarágós és eléggé felesleges lezárással, másrészt pedig úgy gondolták, hogy nem lehet eladni a filmet egy valamirevaló, csöpögős álromantizálás nélkül, ami ugyanolyan feleslegesen hat a történetben, mint azok a közhelyszerű aranyköpések, amiket a hihetetlenül vértelen és amolyan 'én vagyok az édes, okos, együttérző amerikai kislány, és ahelyett, hogy a nővéreim unalmas háziasszonyéletét élném, inkább háborús helyzetekben kockáztatom az életemet az adrenalifüggőségem és a világmegváltó elképzeléseim hatására'-hősnőnek (Maddy - Jennifer Connelly) a szájába adtak.   Maga a történet szerencsére mégsem a női és a férfi (Archer - Leonardo DiCaprio) főhős szerelmi kapcsolatának kialakulásához odakörített színes, kalandos háttérként szolgál. Sokkal inkább jelentős a két férfi hős felemás kapcsolata, amiből az alkotók elhagyták 'a két ellentétes gondolkodású fél végülis összebarátkozik'-részt, és inkább arra helyezték a hangsúlyt, ami a két afrikai származású (a fekete őslakos és a fehér betelepült) férfit összeköti, de egyben el is választja. Az apartheidtől kezdve van itt minden: a zsoldos Archer hazátlansága szembehelyezve az egyszerű halász, Solomon Vandy (Djimon Hounsou) családközpontúságával és rácsodálkozásával a tömeggyilkosságok láttán.   A színészi alakítások közül elsősorban Djimon Hounsouét kell kiemelni, aki - maga is afrikai lévén - valóban hitelesen adja vissza azt az egyszerű embert, aki nem érti, hogy mi történt a világgal, miért gyilkolnak az emberek értelmetlenül, és a nyugati világ hangját képviselő fehérek pedig miért csinálnak viccet a népe szenvedéseiből. Mellett Leonardo DiCaprio is tökéletes választásnak tűnik az ártatlanképű, kívülről zord, de legbelül érzékeny rosszfiú szerepére.   Mindent összevetve egy olyan alkotást láthatunk, ami akár az év filmje címet is elorozhatta volna bármelyik társa elől, de így csak alig emelkedik ki a tömegből. Ugyanakkor még ezzel együtt is igazán kalandos, izgalmas, akciódús, sőt egyes összetevőiben mély mondanivalójú, de számos helyen elhibázott.